Ugrás a fő tartalomra

Pár kép

Ezek voltak a kezdetek.


 

Jobbra fent a kép sarkában ami picit látszik, ott belátni a nappaliba. Jó 15cm-rel nőtt meg a belmagasság.
Azóta a padlás már teljesen szigetelve, burkolva. Készen van.

Tegnap megvettük a fürdőbe a csempét. Sokáig gondolkodtam rajta, mert nagyon nagyon tetszett ez:

végül még sem ezt vittük haza
Szeretem a szürke összes árnyalatát. Szerintem a szürke mindig divatban lesz. Azt szokták mondani, hogy amit elsőre meglátsz vagy ami elsőre megfog az az igazi, rá is pakoltuk a kocsira. Aztán a végén még is meggondoltam magam (remélem nem döntöttem rosszul) mert a fürdőnk nem nagy, pici ablakkal és talán nyomasztó lett volna a sok szürke szín, így végül e mellett döntöttünk:


A kép nem igazán adja vissza a színét. Igaziból ez sokkal élénkebb színű a narancs és a citromsárgának több árnyalata van benne. Ettől világosabb lesz a fürdő és ahova nem kerül csempe ott jácint színű lesz a fal, /majd nem fehér/ így jobban is megy majd hozzá. Férjem este még odaállította a mosdóhoz azt mondta nagyon jól mutat. Egyedül a fürdő lesz élénkebb színű minden más letisztultabb. Mi ma megyünk haza Kiskorúval egy kicsit, majd megnézem. 

Rettenetes, hogy itt már múlt hét péntek óta egy egy fél óra, órás megszakításokkal, de mindennap esik az eső és hideg van. :( Még ma hajnalban is esett, előtte pedig 48 órán keresztül egyfolytában. Most éppen semmi, de tiszta ősz van, ha kinézek az ablakon. A nyaralóba is be kellett kicsit fűteni, mert este hideg van, fáztunk. Jöhetne már a jó idő, mert így nem igazán kellemes ez a különélés, "nyaralás". Nem tudok átmenni a házhoz, mert bent nem lehet lenni, a teraszon ácsorogni, ülni nem jó a hidegben és hiába ott a nagy udvar, esik, vizes minden. Remélem hétvégére már tényleg jó idő lesz, mert nagyon rendbe kellene már tennem ott a kertet. Ennyi eső után burjánzik minden, ráadásul szerintem az eper és a cseresznye nem fogja túlélni elrohad, mint tavaly. :(

Megjegyzések

  1. Az idővel nekem is tele a bakancsom, remélem vége lesz már az esőnek. Itt is: szerintem jól választottatok, nekem jobban tetszik a második színvilága, mert barátságosabb, melegebb, vidámabb. ;-)

    VálaszTörlés
  2. Szerintem is jo a szinvalasztas, a sarga minden arnyalata (na jo a citromsarga nem) de azok meleg, otthonos szinek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most már megszerettem :) Már nem bánom a szürkét, nagyobb is volt a mérete a csempének és utólag belegondolva egy idő után nyomasztó lett volna.

      Törlés
  3. kitartás, nagyon szorítok érted
    szép lesz
    (ezt tudod, perszehogy:)))))))

    VálaszTörlés
  4. Szépen haladtok, jó ez a szín.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szépen, szépen....nekem lassúnak tűnik azért. :) De ne legyek telhetetlen, ma már sok minden lesz ;)

      Törlés
  5. Igen, a szürke túl snassz lett volna. Meg nekem valahogy olyan - legénylakásos szín.
    Te, előbb már írtam, de itt is lehidaltam, ez mekkora munka....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hallod, én most egyre inkább kezdek megijedni a hozzászólásaidtól :) :) Most már azon járt az agyam, hogy megy ez szép lassan, de ahogy írod :D Félek :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nyár...

Futással akartam

kezdeni a napomat, de miután már lassan a harmadik napja ébredek fel hajnalban fejfájással letettem róla. Hogy a meleg készít most ki ennyire vagy valami más miatt van már nem tudom, de hajnali négy óta vagyok fent, bevettem már gyógyszert, ittam kávét talán lassan jobb lesz. Borzasztóan érzem magam attól, hogy elkezdődött ez a hét, semmi kedvem kimozdulni a még viszonylag hűvös lakásból és elkezdeni a hétfőt. Minden porcikám tiltakozik ellene, talán ezért is van az egész rossz közérzetem. Az irodában nincs egy rohadt légkondi sem, megfulladunk már a melegben, ha meg bekapcsoljuk a ventilátort nem hiszem, hogy baromi egészséges lenne, ha a pofánkba  arcunkba tolja a felkavart poros levegőt.  Minden nyűgöm, minden rossz történés ami az utóbbi jó pár hétben volt most terített be igazán, elfáradtam rendesen. Heteket, sőt hónapokat szeretnék pihenni - anyukámat agydaganattal műtötték,  a sokk és a műtét után felváltva megyünk a húgommal hozzá, intézzük a bevásárlást, főzést,  amit kell. …

Ez a hét nekem

úgy elment, hogy észre sem vettem és már itt a péntek. Nem mintha nem örülnék neki, sőt. Az egész hetem az ügyintézésekről, futkosásokról szólt, alig,szinte semmit sem pihentem. Itthon is volt mit csinálni délutánonként, tegnapelőtt is fél tízkor értünk be a kertből.
Tegnap viszont akkora felhőszakadás volt, hogy még a kórházban is állt a víz a bejáratnál. Bokáig ért mindenhol, kint az utcákon tűzoltók szivattyúzták. Még a fürdő területén is kis tavak keletkeztek vagy egy órán keresztül szakadt, már semmi sem állta az útját nem bírták elvezetni sem a csatornák. Katasztrófa. Itthon hálisten nem történt ilyen, bár itt is esett rendesen. Persze ma süt a nap, de tenni semmit nem tudok egyelőre, mert a fű alatt még minden vizes, sáros a kert. Nem baj, majd apránként megcsinálom, nem fogok ezen agyalni csak azért bosszant, mert az idő miatt kb. az ember ahogy a végére ér szinte kezdheti elölről, mert a párás levegő miatt még jobban nő minden. Fű és gaz főleg.
A gyereknek most pakoltam össz…