Ugrás a fő tartalomra

Amúgy

minden halad a maga útján. Dolgozunk, iskola, itthon, ez az. Minden napra jut valami, jövünk megyünk, telnek a napok. Ma nagyon meleg volt, 35 fok nyár. Végre újra eljutottam futni, most már remélem beáll ismét a heti 3-4 alkalom, jó lenne összehozni minden héten olyan 20 km-t legalább. Gyerek jól kezdte a sulit, csak ötösei vannak abból is öt darab. A lendülete meg van most hozzá, hogy az összes eddig megírt dolgozat jól sikerült neki. Éppen ma kapták ki a matekot még az is ötös! Ez elég mumus tárgy, mindig lavírozunk a hármas és a négyes között, de most geometriát tanulnak (már tavaly év vége fele elkezdték) és ezt kirázza a kisujjából hálisten! Szülői is volt, elmentem. Megmondom őszintén nem szoktam sűrűn járni, mert ha nincs gond a gyerekkel minek? Mindig összefutok valamelyik tanárral és hálisten bármikor lehet tőlük kérdezni a gyerekről, mindenről, nyitottak. Ez jó. Az osztály tavalyi év végi átlaga 4,3 volt ez is nagyon jó, elég erős, jól tanuló osztály és összetartó, egymást segítik. Persze néha előfordulnak kisebb civakodások, hát jó hogy 18 a fiú és  6 lány van. Néha vannak erőfitogtatások a fiúk között. Az enyém nem egy nagy szájkaratés meg elkerüli a balhét, inkább a csendesebb, beszélgetősebb csapatban van, ennek örülök. Szóval egy a lényeg, jó kis osztályba került. Májusban kompetencia mérés lesz náluk. A harkányi művészeti suli, ahova ő jár mindig elég előkelő helyen végez az országos mérésben, jó híre van az iskolának. Idén először náluk külön nyelvből is lesz ilyen. Ma oltást kapott, csendben volt reggel (nem én vittem ma suliba, férjem mesélte) lógó orral ment be, de délután már vigyorgott mikor mentem érte. Remélem nem fog belázasodni. Sok minden nem történik itthon, készülünk a télre a tűzifát vágjuk össze, férjem kertet rendezget. Én meg várom, hogy végre befejezze a házon ami elmaradt. (Egyre türelmetlenebb vagyok!!!) Hamar itt lesz a december és tényleg sok kis apróság van még. Éppen ma mondtam hazafele Kiskorúnak, hogy ez a hét is valami hihetetlen gyorsan eltelt, holnap már péntek. Nagyon mennek a napok! 
Most asztalt keresgélek a neten, mert lehoztuk a padlásról a régit és használhatatlan.A teteje lejön, kopott. Hosszú terítővel takarom, amíg nem találok másikat addig kitart. Olyat szeretnék, aminek van tartója, ahova fonott kosarakat lehet tenni. Miért nincs a közelemben egy rohadt IKEA??? A mosógép megy, amíg itt írogatok pár sort, gyorsan még kiteregetek ebben a jó időben, mert hétvégére már rosszabbat mondanak ki kell használni a jó meleg napfényt. Egészen más lesz a kint száradt ruha illata, na ezért nem várom a telet lehet bent teregetni. :( Gyorsan összedobok még a fiúknak túrós rétest holnapra nasinak. Bár ahogy ismerem őket már ma este fogyóban lesz. Megyek is.

Megjegyzések

  1. Itt tudsz oninel rendelni :)
    http://jysk.hu/nappali/dohanyzoasztalok/dohanyzoasztal-oure-feher?search_category=auto_suggestion&query=d%C3%B3h%C3%A1ny
    http://jysk.hu/nappali/dohanyzoasztalok/dohanyzoasztal-horbelev-4-fiokos-fenyo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom, de nem tetszenek :( Kicsik. Valami hosszabbat szeretnék és kicsit tömörebbet.

      Törlés
  2. ha tetszik az Ikeás megtudjuk beszélni Skypén

    http://www.swissparkett.hu/termek/butorok/keleti-butorok/mahagoni-butorok/asztalok/dohanyzoasztal-roma
    http://www.artofhome.hu/termek/lorinc-dohanyzoasztal/
    http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/90240251/
    http://dgrata.en.alibaba.com/product/1097418316-213219869/2013_modern_wooden_center_table_is_made_by_E1_solid_chipboard_for_living_room.html

    VálaszTörlés
  3. Nézd mit találtam :) mindegyik oldal több lapos....

    http://kanapekiraly.hu/fa-es-butorlapos-dohanyzoasztal-K30.html
    http://www.artofhome.hu/termekkategoria/nappali/dohanyzoasztal/
    http://www.moebelix.hu/nappali/doh-nyz-asztalok.kategorie-C2C6

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nem tudom már

mennyi vitamint szedek lassan, még is úgy érzem ahogy megyünk előre az időben úgy vagyok egyre fáradtabb. C, D, Supradyn, méz, tea, sok sok gyümölcs.....mi kell még? Ti szedtek valamit??  Most már a stabil heti háromszori futás is megvan és még is, mintha a világ összes súlya rajtam lenne.  Tegnap már fél tízkor ágyban voltam, igaz olvastam még egy órát, utána úgy aludtam, mint a bunda fél ötig de alig tudtam kikecmeregni az ágyból. Komolyan sírhatnékom volt, hogy nekem most el kell majd mennem dolgozni, mikor ilyen szép az idő és itthon ezerszer jobban eltudnám magam foglalni, pl. egy igazán finom ebédet főzni....mondjuk Boeuf Bourguignont by Julia Child módjára. Aztán valami jóféle almás pitét, vaníliafagyival. Ilyenekkel várnám haza a gyereket, na meg a férjem is biztos örülne. Helyette tegnap délután mikor hazaértem túrógombócot csináltam. Nem mintha nem örült volna neki a banda. :) Az ebéd megfőzése után pedig levezetésképpen olvasgatnék kint a kertben, majd végre elültetném azt…

Nehezen kecmergek ki

ebből a nyavalyából, leginkább az éjszakák rosszak. Így hajnalban felkelek, nem forgolódom tovább az ágyban bedugult orral és más egyébbel. Még mindig ezerrel fújom az orrom, vége lehetne már. Remélem letudva a "kötelező" évi megfázás, bár ez kicsit több annál.  Mindig amikor leülök a gép elé azt gondolom,majd írok erről, megírok arról.....és aztán a végén leginkább a semmiről írok. Mert tulajdonképpen nem történik semmi. Néha kicsit megrémiszt ez a  mostani sivár, monoton semmi, a viszonylag nyugodt napok....de talán most jobb is így. Nagyon jó idő volt hétvégén, én meg be voltam ide zárva a lakásba. Viszont erre tiszta erőből nyár volt, 25 fokkal, gyönyörű, erős meleg napsütéssel, mintha augusztus közepe, vége lenne. Be sem kellett csukni az ablakokat, a ház is felmelegedett a két nap alatt, fűteni sem fűtünk, szuper. Ráadásul még folytatódik a jó idő, mára 22 fokot mondtak, jaj ez az ősz pont olyan, amilyet szerettem volna! Ma még nem megyek dolgozni és arra gondoltam, h…

Amíg mindenki

alszik, addig pötyögök pár sort ide. Viszonylag jól aludtam annak ellenére, hogy este nyolckor megint 38 fokos lázam lett. Mindig estére leszek rosszabbul, napközben egész jól elvagyok. Majdnem egész jól. Rég voltam ilyen ramatyul. Tegnap az orvostól jövet gyorsan bementem a gyógyszertárba kiváltani amit felírt, aztán bementem bevásárolni hétvégére is, hogy ne kelljen külön elmenni a férjemnek, vettem sok sok gyümölcsöt - amiből egy banánt bírtam megenni, semmi nem megy le a torkomon, ellenben sokat iszom - mert az hittem, hogy majd egy jó kis gyümölcssaláta segít, hogy jobb legyen minden, aztán nem csináltam. Talán ma. Vettem zöldségeket, csirkehúst és már fel is raktam egy nagy fazék húslevest, van benne minden, a hús, borsó, zöldbab, gomba, sárgarépa, zöldség, karfiol sok sok fokhagyma, bors, zöldség zöldje egészben, az milyen finom, ha megfő a levesben!  remélem jót fog tenni. Kelbimbót elfelejtettem venni :( Ezt kívánom. A fiúk sütnek majd palacsintát maguknak hozzá. Tegnapról m…