Ugrás a fő tartalomra

Az biztos

hogy a hétvége jó volt. Még akkor is, ha volt benne takarítás, pakolás és egy csomó dolog, amit csinálni kellett, de így volt jó ahogy volt. Jó volt a mozi, a pihenés a csend a nyugalom. Álmos ősz volt (van) vizes borús de még ez sem zavart. Begyújtottunk a cserépkályhákba is. Éppen csak annyira, hogy a ház ne hűljön le mire tényleg ideér a hideg idő. Jó így langyos melegben. Teát csináltam és meggyújtottam egy mézeskalács illatú mécsest. Hoztam be rózsát, még szépen virágoznak a bokrok. Ettem csokit lelkiismeret furdalás nélkül. :P  Főztem sok mindent, főleg a fiúknak rántott hús, krumplipüré, zúzapörkölt, tarhonya, túrós tészta. Ezeket persze nem egy napra, péntektől vasárnapig és ami marad még mára is. A kiskutyának is jó hétvégéje volt, új takarót kapott. Télen, ha nagyon hideg lesz az előszobában alhat esténként, ide vettük. A régi meg jó lesz kint a teraszra. Képtelen lennék a mínuszokban kizavarni az biztos. Napközben meg majd jól el lesz a kutyaházban, amit szépen kibélelek meleg takaróval. 

Szóval a hétvégén volt:













Minden, ami egy tökéletes hétvégéhez kell. Keresgéltem a neten az olvasómra pár új könyvet, találtam nagyon jónak tűnőket is. Bár már így is rengeteg van amit elmentettem az olvasandók listájára, de nem bírom ki, hogy ne nézzem meg vannak e újak fent. Az olvasás az én drogom úgy látszik. :) 

Bár úgy gondoltam, majd jól bepótolom a héten elmaradt plusz két futásomat is végül nem mentem. Olyan jó volt ez a hétvége így ahogy volt. Nincs lelkiismeret furdalásom emiatt sem. Majd bepótolom és kész. Ez most az "azt csinálok, amihez igazán kedvem van" dologról szólt. Milyen más most a hétfő. :)

Megjegyzések

  1. Te..... :) majdnem ugyanazokat a dolgokat csináltuk (moziban nem voltam, de a többi igen....:) )
    Még rózsát is vittem haza, eddig más virágom volt :).
    És itt sütött a nap tegnap, és most is, szerencsére. Láttam, hogy szinte mindenhol esett... esik???

    Azért hangulat kell hozzá, hogy a nemcsináloksemmiigazánelőremozdító-dolgot is át lehessen élni így. Múlt hétvégén pl. nem ment. Mitől függ mindez? vagy mindig másként éljük meg, minek mikor milyen értelme van? lehet....

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hihetetlen, de

hajnali négykor 14 fok van kint és olyan meleg szellő fúj, mintha a tavasz közeledne nem a tél. Itt napok óta esik, kisebb nagyobb megszakításokkal, minden vizes és sáros és szerintem most már éppen elég is volt. Napok óta alig látjuk a napot - ami nekem nem esik rosszul, mert én a novembert így szeretem - ami azért van akit megvisel.  Még 23 nap a szabadságomig. (borzasztó fáradt vagyok agyilag, tényleg)
Már mindenhol, minden üzletben karácsonyi a hangulat, bőséges az áruválaszték, határ a csillagos ég. A kocsim csomagtartóját rajtam kívül senki nem nyithatja ki. :) Már csak a karácsonyi ebédet kell megrendelnem.
November vége felé feldíszítem a lakást téli díszekkel. Most, bár várom, még nem jött el a hangulatom ehhez. Talán a fáradtság miatt is.
Nem történik semmi különös. A férjemnek lassan csomagolni kell, a gyerek kisebb nagyobb megszakításokkal, de azért tanul(gat) és irtó nagy lett megint a szája, konkrétan tegnap azon gondolkodtam rácsapok   mitől változott meg megint ennyir…

Megtaláltam a teljes

leszarom életérzéshez azokat a dolgokat, amiket bevetek ha úgy érzem idáig és ne tovább! Engem nem a felújítással együtt járó felfordulás küld padlóra, hanem a sok por amit vele együtt kapok. Azt viselem rohadt nehezen. A gyerek szobájától három helyiséggel arrébb lévő nappaliban is áll a por a szekrényeken. Gyakorlatilag mindenhova befészkelte magát. És én ettől kapok hülyét. Szóval az idegeim kisimításához instagramon lévő képek között a felújításokról felrakottakat nézem, blogokat olvasok, ami ezzel  kapcsolatos, youtube videokat nézek. Áldassék a neve minden youtubernek, aki egyetlen egyszer is olyan videot rakott fel az oldalára, ami a takaríts velem címszó alatt fut. Ma reggel negyed ötkor amikor felkeltem még a Spektrum Home szerkesztői is rám gondoltak, mert olyan műsor megy épp a csatornán aminek az a címe, hogy Álomtervekből álomotthonokig. Hát nem csodás?
Tegnap elég sokáig gondoltam azt, hogy szombat van aztán csalódottan rájöttem, hogy szerda. De végül is nem baj, már cs…

Végül

még is csak ideértek a szerelők - én még dolgoztam - és mit mondjak a kezdeti nem túl lelkes énemet felváltotta a szuper latinuszos beszédem róluk. Ketten voltak, gyorsak voltak és olyan tisztán dolgoztak, hogy leesett az állam. Alig volt por és minden, de minden le volt takarva és utána azt a keveset is összeporszívózták és felmosták! ami lett a padlón. Mondtuk, hogy majd megcsináljuk, de nem hagyták én még ilyet nem láttam. Remélem beválik a klíma és már azon gondolkodunk - vagy tulajdonképpen már el is döntöttük - hogy a hálószobánkba is rakatunk. Tegnap fél tízkor már feküdtem és ma negyed ötkor keltem, de ennek ellenére olyan kipihenten, mint hetek óta soha. Iszonyatosan nagy felszabadultságot kezdek érezni minden téren, munka, itthon...szóval kezd az egész eddigi pörgés leülepedni, csendesedni. Lassan tényleg befelé fordulhatok a szó jó értelmében és azt tehetem, amihez kedvem van.   A jövő héten még a kutyát kell elintézni fodrász ügyileg - meg én is beakarok jelentkezni, a gy…